Érzelmekkel telített év az első, és biztos vagyok benne, hogy a többi is az lesz... Rengeteg dolog történt Emma születésétől az első szülinapi gyertya elfújásáig. Nem csak kisbaba; anya, apa, család született, megismertük egymást, összeszoktunk, rengeteget nevettünk és persze sírtunk. Volt, hogy együtt is. Hol az örömkönnyek jöttek, hol a csalódottság, és a félelem könnyei. Volt, hogy egy nap egy évnek tűnt, de visszagondolva egy év is egy pillanat alatt elszállt, és csak azt láttam, hogy itt ez a kis csoda az apukájából és belőlem, aki napról napra okosabb és ügyesebb és gyönyörűbb... és még mindig hihetetlen, hogy ő a mi kislányunk, akit mindennél jobban imádunk.

Kevés dologra készültem annyira izgatottan eddigi életem során, mint Emma első szülinapjára. Na jó, az esküvőnk is elég nagy mérföldkő volt, és ez a példa talán szemlélteti is, mennyire fontos volt számomra, hogy Emma szülinapja tökéletesre sikerüljön. Szerintem fél éves korától kezdve ( na jó mégkorábban :D) vártam és készültem rá, ötleteltem, bújtam a pinterestet, beszerező körutakra mentem, vagy ha csak épp szembe jött velem valami cuki kiegészítő, ami illett a koncepcióba, azonnal lecsaptam rá, szerveztem, terveztem. Ez viccesen hangozhat, főleg, hogy egy ilyen kisbaba nem is fog fel igazán sokat a körülötte zajló eseményekből, de én fontosnak éreztem és érzem, hogy szép emlékként maradhasson meg, hogy majd ha nagyobb lesz nézegethesse a képeket és a kis kiegészítőket, amiket eltettem neki emlékbe az első szülinapjáról. 

A kulcskérdés a torta volt, (persze tudom, minden szülinapon az) nagyon sokat gondolkodtam rajta, milyen is legyen kívül-belül. Számomra egyértemű volt, hogy én fogom elkészíteni, mert amúgy is szeretek a konyhában sürögni-forogni, és, mert így biztosan tudhattam, hogy mi kerül az alapanyagok közé, ami valljuk be, nem utolsó szempont egy éppen egy éves babánál. Utólag már belátom, a torta inkább a vendégeknek készült, ha Emma két falatot evett belőle összesen, akkor sokat mondok, de legalább a felnőttek is egészségesebb tortát kaptak így, mintha egy átlag cukrászdait rendeltem volna. A tésztát a Születéstől születésnapig c. könyv egyik torta receptje alapján készítettem el, a krém pedig saját kreálmány volt. A díszítésként használt girlandot, zászlókat, a feliratot és a papírsárkányt is saját kezűleg keszítettem, de a pinterest itt is segítségemre volt.

Hamar elterveztem azt is, hogy szeretnék majd egy plakátot készíteni Emma születésnapjára, amin összefoglalom az első év történéseit képekben, és kis feljegyzésekben arról, hogy mennyit változott, miket tud, szeret, illetve nem szeret így, egy évesen. A plakát szerkesztéséhez a canva grafikai szerkesztő programot és photoshoppot használtam. Még a pocakomban volt Emma, mikor rendeltem egy csomag mérföldkő kártyát, és megvarrtam neki az előző posztban lévő nyuszit, hogy minden hónapban lefotózhassam velük, hogy lássuk mennyit változott, nőtt az első évében. Wish-ről rendeltem a képekhez egy csomag natúr színű keretet, amin a hónapok számai szerepeltek és erre ragsztottam fel a hónapos fotókat a szülinapján. Egyébként a mai napig díszei a nappalink falának, mert Emma nagyon szereti nézegetni és végigmutogatni az összes képet, széles mosollyal az arcán, és nekünk is nagyon jó ránézni minden egyes alkalommal!

A dekorációk nagy részét  karcsi papírboltjából rendeltem, kihajtogatható papírvirágokat, (amiket később a szülinapi ajándékként kapott baldachinos kuckó tetejére akasztottam dekorációnak) Konfetti girlandot, papírszívószálakat. Egy nagy csomag konfettivel töltött óriás méretű lufit a kikben találtam, pár száz forintért, aminek  a belső tartalmával kipukkasztás után Emma nagyon jól eljátszott, aztán eltettük későbbre, mondjuk az idei szilveszterre például jól fog jönni, és biztos, hogy Emma is újból örömét leli majd a morzsolgatásában. A papír zászló girlandot a flying tigerből szereztem, a tortán lévő girlandhoz a színes ragasztócsíkokat pedig a buttlersben vettem. A családi fotók elkészítéséhez szintén pár száz forintért találtam karton papírból kivágott rózsaszín-arany fotósarok kellékeket, direkt elsőszülinapos utalásokkal ( what fun to be one és egyebek) Ezekkel a kiegészítőkkel is keszült jó pár fotó a szülinapi bulin.

Emma szülinapi ajándéka a szobájában lévő kis kuckó volt. Nagyon jó döntés volt, hogy nem egy századik játékot vettünk neki. Nagyon szereti azt a sarkot a szobájában, sok időt tölt el ott, a könyveit lapozgatva, vagy csak bemászik és lefekszik pihenni, meginni a reggelijét a cumisüvegből, sőt arra is volt már példa, hogy napközben a kuckóban aludt el.  Teleraktuk innen-onnan beszerzett párnákkal, és a kedvenc kisállataival, felakasztottuk rá a szintén saját készítésű körforgóját, és egy igazán csajos kis kuckót varázsoltunk neki a kis szobájába. Készítettem Emmának egy öltöztetős babát is, fényképezőgéppel, táskákkal, pizsamával, mamusszal, cipőkkel, kabáttal (és még vannak terveim) belátom ez kissé korai volt, de sebaj, eláll a házikójának szánt pöttyös kofferben, amíg Emma babázni nem kezd :)

Nagyon boldog szülinapja volt Emmának. Mikor felébredt a délutáni alvásból, a titokban érkező nagyszülei és a leendő keresztszülei is mosolyogva várták, ő pedig csodálkozva nézte a dekorációt, a tortát, mindenkivel játszott, mindenkinek jutott a tüneményes mosolyából és a huncutkodásából. Még hetekig fent hagytuk a dekorációkat a falon, és kötelezően lufival történt minden étkezés is.

Csoda egy év volt és nagyon örülök, hogy ilyen boldog születésnappal lett megkoronázva. Az pedig, ha az ötleteim leírásával még inspirálni is tudtam most valakit, aki a gyerekének, családtagjának, keresztgyerekének, vagy bárkinek a szülinapja előtt áll, még külön öröm számomra. 

Még a pocakomban volt Emma, mikor rámtört a vágy, hogy készítsek neki valamit, ami senki másnak nincsen, amit csak tőlem kap, ami csak az övé. Több ötletem is volt, és mivel már viszonylag hamar abbahagytam a munkát, a  második trimeszter végére pedig az egyetemen is passziváltam, szépen sorban valósítottam meg az ötleteimet. Nagy segítségemre volt Emma apukája és a pinterest is, és mire mindent elképzelésemet megvalósítottam, sok fejtörésen, tűszúráson, ragasztópisztollyal szerzett égési sérülésen mentem keresztül, de a végeredmény miatt megérte. Úgy érzem, a második babánknál már nem sok időm lesz ilyesmire, de ahogy magamat ismerem, valószínűleg beáldozok majd pár éjszakát a DIY cuccok elkészítésének oltárán, hogy a pici se szenvedjen hiányt semmiből :)

A nyuszi

Többek közt egy kis plüsst is szerettem volna megalkotni Emmának, amivel minden hónapban lefotózhattam, ezzel is szemléltetve a növekedését és a hónapról hónapra történő rengeteg változását. Az alap elképzelés annyi volt, hogy hosszú, könnyen megmarkolható kezei és lábai legyenek. Mivel sosem varrtam ezelőtt semmit, kerestem sablonokat a pinteresten, hogy mégis miből induljak ki, de a végső verziót én magam rajzoltam meg hozzá. 

 Amit az elkészítéshez használtam:

- papír

-alkoholos filc

- ceruza

- tű

- hímző fonal (rózsaszín, fekete, fehér)

- gyapjú filc (törtfehér)

- rózsaszín patchwork anyag

- tömőanyag (mosható műszálgolyó)

 Az elkészítés menete:

Papírra megrajzoltam a lábak, a test, kezek, a fej és a fülek sablonját, majd kivágtam őket. Mindenből elég 1-1, a fonákhoz elég megfordítani a papírt és azzal körberajzolni az anyagot.  Alkoholos filccel a gyapjún és a patchwork anyagon körberajzoltam a sablonokat, majd kivágtam a leendő nyuszi testrészeit. Pelenka öltéssel összevarrtam az első és hátulsó oldalakat, majd a végén mielőtt teljesen összevarrtam volna, tömőanyaggal (külön-külön) megtöltöttem őket. A legutolsó mozzanat az arc hímzése volt, és ezzel a lépéssel el is készült Emma első saját keszítésű nyuszija. 

Egy hónapos Emma

Egy éves Emma

 Sokszor kapok leveleket anyukáktól, amikben megkérdezik, egyes kiegészítőket hol szereztem be, így arra gondoltam ez is a blog része lesz mostantól, tehát: 

Szőrme szőnyeg: IKEA,  szürke, masnis fejpánt: pántlika,  névre szóló cumilánc: cumilanc.hu, kaucsuk cumi: Natursutten (amazon.com) csillagos párna: babyberry, rózsaszín kockás ágytakaró: IKEA,   moccasin: mini mocca, az Emmán lévő összes ruha: h&m, patchwork takaró: IKEA, baba mérföldkő kártya: picikáryta.

(Mikor a nyuszit készítettem, nem gondoltam hogy egyszer egy blogba le fogom írni az elkészítését, így a fázis fotók kimaradtak, de az újabb DIY posztokhoz mindenképp fogok csinálni, hogy könnyebb legyen szemléltetni a készítési folyamatot ;) )

2016 február

"Óráknak tűntek a percek, míg vizsgáltak, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem és potyogtak a könnyeim. Nem láttunk semmit, egy üres petezsákon kívül, és én tudtam, hogy ez nem jó jel. Ilyenkor már látszódnia kellene valaminek. Meredten néztük a falra szerelt tévén a nagy üres semmit és közben minden tervünk, a határtalan boldogság, amit éreztünk, egy pillanat alatt omlott össze. Nyeltem a könnyeim és rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, amikre hiába kerestem választ, nem találtam. Csend volt, csak az én visszafojtott sírásom hangja hallatszott. Arra gondoltam, hogy ez velünk nem történhet meg! Éreztem minden tünetet, tudtam, éreztem hogy itt van velünk a kisbabánk! Csak sírni tudtam, és képtelen voltam elfogadni a tényt, hogy nem leszünk szülők. Kegyetlen az élet. Mi voltunk a legboldogabbak a világon és ezt a boldogságot, a reményt, és minden tervünket egy pillanat alatt elvették tőlünk. Ezt a babát soha nem fogjuk megismerni, soha nem tarthatjuk a karunkban, soha nem ölelhetjük magunkhoz. Soha nem láthatjuk az arcát, nem érezhetjük az illatát. Nem vigasztalt, ha valaki azt mondta, hogy ennek így kellett történnie. Mert lett volna egy kisbabánk és valami olyan dolog történt vele, aminek nem kellett volna megtörténnie. Soha, senkinek nem kívánom, hogy átélje azt, amit nekünk kellet. Egy részem meghalt, megszűnt létezni... Vártunk arra, amit nem akartunk, hogy bekövetkezzen és mindent megtettünk, hogy a természet maga oldja meg, hogy a kis csodánk, akire mindennél jobban vágytunk, elmenjen magától... de a természet nem oldotta meg, és műtéttel fejezték be az első terhességem, ami igazán még el sem kezdődött. Rettenetesen féltem és fájt, hogy ez kellett történjen ahhoz, hogy tovább léphessünk. Nem mondtuk el sok mindenkinek, azt, hogy min mentünk keresztül, mert minden egyes "biztos okkal történt" és "minden jóra fordul" mondattal megforgatták a kést a szívünkben. Mert nem tudhattuk, hogy tényleg okkal történt, és hogy tényleg minden jóra fog-e fordulni. A testem hónapokig nem tért magához, mert a szervezetem többszörösen meg lett erőszakolva. Hirtelen, pár perc alatt elvették a terhességem, úgy, hogy a testem fel sem fogta mi történik vele. Képtelen voltam feldolgozni a történteket és mindennél jobban vágyakoztam rá, hogy visszakapjam a terhességem."

Persze, a mai eszemmel már tudom, hogy ha az első babánk megmarad, akkor Emma nem lenne. Ő a mindenünk, semmi nem fontosabb nála, és nem tudnék nála jobban senkit szeretni. Életem legnehezebb időszaka volt ez, úgy éreztem senki nem ért meg engem és semmi nem fogja tudni feledtetni velem a történteket. Valóban, elfelejteni tényleg sosem fogom tudni, a mai napig gondolok arra, mi lett volna, ha... és mikor a kezemben fogtam a pozitív terhességi tesztemet, ami Emma érkezését jelezte, nem tudtam felhőtlenül boldog lenni, később pedig nem tudtam egy vizsgálatra sem rettegés nélkül bemenni, anélkül hogy arra gondoltam volna, hogy biztosan valami baja történt a kisbabámnak. Mikor napközben kevesebbszer éreztem a rúgásait, mindig egyből a legrosszabb dologra gondoltam, ami csak történhetett volna vele. Nem tudtam felhőtlenül, izgatott boldogsággal végigcsinálni a terhességem. Nem ment. Az ember óvatosabban bánik a képzelőerejével, már ami a pozitív jövőképet illeti, mikor ilyen veszteség éri. Persze nyugtatgattam magam, hogy kétszer ugyan oda nem csaphat a villám, de igazán csak akkor lélegeztem fel, mikor meghallottam Emma hangját, amikor felsírt.

"Talán a legméltatlanabbul kezelt gyász, egy baba elvesztésének gyásza. Amióta világ a világ, asszonyok ezrei veszítik el várva-várt kisbabájukat a várandósság, vagy a szülés során. Ez a közös asszonyi sors azonban rejtve marad, kevés szó esik róla, amíg magunk is nem válunk egy ilyen szomorú veszteség átélőjévé, nem is tudjuk milyen csapás lehet ez egy nő életében."

/Singer Magdolna/

Egy hónapos volt Emma, mikor először fel mertem őt kötözni magamra, egy gyorstalpaló után, amit a hordozási tanácsadó unokatesóm tartott nekünk, akinek egyébként rengeteget köszönhetek mind a hordozás, mind pedig a szoptatás terén. Nagyon sok tanácsot kaptam tőle, amiért nem lehetek elég hálás! Egyébként kismamaként voltam tanfolyamon, gyakoroltam baba-mama expón, és itthon egyedül is, a jútyúb előtt ülve, plüsskutyával, azt, hogy hogyan fogom magamra kötni az újszülött Emmát, de valahogy az igazi, lélegző, három és fél kilós, mocorgó babával már nem voltam annyira bátor. Pedig sokkal előbb is elkezdhettem volna, és mennyire sok időt és energiát megspórolhattam volna magamnak...!Kaptam hideget-meleget a hordozással kapcsolatban, hogy elrontom Emmát, és sosem lesz képes a kiságyában aludni, vagy mondjuk egyedül elaludni, (mindkettőt megcáfoltuk már) hogy elkényeztetem (egy újszülöttet nem lehet elkényeztetni azzal, hogy felveszed, magadra kötöd, mivel neki csak, és kizárólag az anyukájára van szüksége. Arra, hogy hallja a szíve dobbanását, hogy együtt lélegezzenek, úgy, ahogy kilenc hónapon keresztül tették) Számomra furcsa, hogy ez valakinek furcsa, és nem hallott még arról a bizonyos negyedik trimeszterről, ami pocakon kívül zajlik, de nagyon is hasonló, mint az őt megelőző három másik. Nagyon sokan aggódtak Emma testi épségéért, utcai járókelők, pénztáros nénik, nyugger mamikák, hogy megfullad, összenyomom, vagy megsül, de elcsíptem jó pár szúrós tekintetet, csodálkozókat, olyanokat, akik azt gondolták, hogy tuti valami dilinyós szektatag vagyok, azért bugyolálom pongyolába a porontyom, és kötöm magamra, mint holmi élettelen batyut. De az ehhez hasonló aggódó jótétlelkekkel már biztos minden hurcimami találkozott, és tuti órákig tudnánk sztorizgatni róluk. Magam részéről én hálás vagyok ezért az eszközért, mert a mi életünket nagyban megkönnyítette. Emma imádja a hordozást, és ami neki jó, az nekem is jó, boldog baba = boldog anya. Arról nem is beszélve, hogy ez nem csak a babának jó érzés, hanem anyának, apának, mamának és mindenki másnak, aki hordoz. Érezni a babád illatát, hallani a szuszogását, azonnal reagálni a szükségleteire, összebújni, újra eggyé válni és a várandósság után, kint tovább hordozni azt, aki számunkra a mindent jelenti. Szerintem nincs ehhez fogható!

Emma 2 hónaposan liliputi rugalmas kendőben és 6 hónaposan Little Frog karikásban

Többfélét is használ(t)unk, elsőnek egy örökölt (nem használt) rugalmas liliputit. Szerettük, de tudtuk, hogy ez nem lesz mindig jó, (7 kilóig biztonságos és kényelmes) és nyáron a három réteg elég melegnek bizonyult, így vettem egy Little Frog karikást, ami a mai napig szerelem kendő. De hamar megtapasztaltam, hogy ezt sem lehet fő kendőként használni, mivel egy oldalt terhel, és hosszabb ideig nem túl kényelmes és egészséges  így hordozni  az anyukának, (a babának ebből mi sem tűnik fel, az ő érdekeit nézve szintén kiváló eszköz ez is! elméletileg cserélgetni kell(ene) az oldalakat, de nem nagyon ismerek karikás kendős anyukát, aki ezt megtenné minden alkalommal, mivel mindenkinek van kényelmesebb oldal. Ha mégis, respect a ritka kivételnek :D) Ezééért, szülinapomra kaptam a férjemtől egy csodás Little Frog szövött kendőt, amit lehet előre, hátra, oldalra kötni, a hordozós kor végéig használható, sőt, az étkezőasztal lábaihoz kötözve még hintát is lehet csinálni belőle a nagyobb gyerkőcnek. Szintén szerelem kendő lett, míg Emma el nem érte a rettegett 7 kilós súlyt, mikor is a kisbabóknak szedniük kell a sátorfájukat és hátra kell költözniük, mivel a nők eddig a súlyig hordozhatnak biztonságosan, saját testi épségük megóvása érdekében elöl. Mi következett ebből? A batyu kötés... Már pedig ez az a dolog, ami nekem nem ment, és a mai napig gyáva vagyok hozzá. Próbálgattam, biztos meg tudtam volna tanulni, de miközben Emmát forgattam hátra vagy éppen átlendítettem a vállam fölött, (szigorúan a franciaágy mellett) azt éreztem rettegek, ideges vagyok, és ezt a szorongó érzést átragasztottam rá is. Sírt, nem működött együtt, én pedig még inkább kétségbe estem. Ördögi kör. Akkor most mi lesz? Itt ér véget számunkra a hordozás? Nem, dehogy! A mozgásfejlődésben még nem tartott ott Emma, hogy csatosba kössem, ezért varrattunk magunknak Little frog kendőből egy Maraya kendős mei-tait, ami nagyon kényelmes, könnyű felkötni, mindenhol állítható és egyszerűen imádjuk. Mára leginkább a karikás és a mei-tai van mindennapos használatban, de néha előkerül még a szövött is, például lázcsillapításra előre kötni benne Emmát, mert hogy erre is jó a kendő, és ez nem abrakadabra vagy humbug, mielőtt még bárki azt gondolná, hogy megőrültem, működik. Próbáljátok ki, ha eddig még nem tettétek.

S, hogy miben könnyítette meg a dolgunkat ez a pár méter anyag, amit aranyárban mérnek? Ha egy pár hónapos baba anyukája vagy, te biztos ismered azt a forgatókönyvet, mikor órákig altatsz, míg nem végre elalszik a csemetéd, és te ekkor halk léptekkel megközelíted a rácsos ágyat, hogy letedd a karjaidban szunnyadó gyermeked, aki csak 4-5 kiló lehet, mégis legalább huszonötnek érzed, erre pedig ő azon nyomban felébred. Hogy van-e hivatalos neve a jelenségnek, nem tudom, de nevezzük rácsos ágy sztrájknak. Nekünk kijutott belőle bőven. És mi bosszantóbb annál, mint, hogy a nagy nehezen elaltatott csecsemőd villám sebességgel felébred, mikor apró teste hozzáér a kiságy matracához, mielőtt te kettőt pislognál és végre-valahára (mondjuk általában délután 3 órakor) meginnád a már negyedszerre kihűlt kávéd, beleharapnál a hajnali fél 6-kor, reggeli gyanánt kikészített száradó zsemlédbe, elmennél pisilni, vagy urambocsá' megmosnád a két hete kontyban hordott, már-már öntisztulásba kezdő hajad? Megmondom: semmi! (bár az utolsó problémára a kendő sem megoldás, de sokatoknak ismerős lehet a szitu)

A kendőbe kötött babával együtt elvégezheted az összes házimunkát (ha picike, akkor arra számíthatsz, hogy végigalussza az egészet, nem kell suttogni, csendben lenni, zajban is képesek teljesen ellazulva, órákat aludni!!! Ha nagyobbacska a babád, akkor pedig érdeklődően fog szemlélődni, miközben nagyon hálás lesz azért, hogy hozzád bújhat, főleg ha épp szeparációs szorongása van, és már 3 hete nem ment messzebb tőled 3 centiméternél) Kendőbe kötött babával reggelizhetsz, ebédelhetsz, vacsorázhatsz, kávézhatsz, meglátogathatod a mellékhelyiséget, s ha teendőid mellett "énidőre" is futja, olvashatsz, nézhetsz sorozatot, (én így néztem végig az egész Trónok harcát) Kisebb korában Emma 3-4 órát is aludt a kendőben, volt, hogy én is elszunyókáltam vele együtt, mikor magamra kötözve altattam, tehát éjszakai alvásmegvonásra is remek gyógyszer a hordozás!

Emma 5 hónapos, Liitle Frog karikás

Amikor még nagyon kapóra tud jönni a hurcikendő, ha például a babád elkezd tiltakozni a babakocsizás ellen, (nálunk erre is volt precedens) de te mégis szeretnéd őt valamilyen úton-módon a levegőre kivinni. Hordozva nagyokat lehet kirándulni, olyan helyen is, amit babakocsival nem tudnál megközelíteni. Ezen kívül én jobban szeretem tömegközlekedve is a hordozást, mint a babakocsizást, mert nem kell bajlódni a járgány emelgetésével, vagy éppen várni az alacsony padlós példány érkezésére, majd feltuszkolni magatokat és helyet törni kisbabáddal a zsúfolt buszon. 

Rengetegféle hordozós kiegészítőt lehet kapni már, kabáttól kezdve a hurcis takarókig, ezeknek elég borsos az áruk, viszont a hűvösebb időben muszáj valamivel melegíteni a kisbabát, (egyszerű kabáton kívül felöltöztetve a kisbabádat hordozni nem a legszerencsésebb) de jó pár lehetőséget találni az interneten, hogyan készíthetsz saját kezűleg hordozós ruhákat magadnak. Én már készítettem magunknak hordozós pulcsit 0 Ft anyagköltségből, (minden volt hozzá itthon) fél óra időráfordítással. A képen láthatjátok, a pontos elkészítéshez pedig a leírást megtaláljátok itt! 

Emma 7 hónapos, Maraya mei-tai, diy hurcipulcsi, hurciapa

Sajnos nagyon sokan hordoznak rosszul, rossz eszközben. Rengetegszer látok az utcán kenguruban, arccal kifele hordozott babákat, és ilyenkor szomorú és dühös is vagyok. Nincsen tökéletes szülő, mindenki hibázhat, de úgy gondolom, hogy a gyerekünk egészséges fejlődése a legfontosabb, ezért muszáj tájékozódnunk arról, hogy mi az, ami károsan hat rájuk. Nem vagyok hordozási tanácsadó, viszont ezt minden anyukának, apukának, családtagnak, aki hordoz, tudnia KELL! A jó hordozó eszközök a baba gerincét, pontról pontra támasztják, illetve lábait térdhajlattól térdhajlatig, miközben a baba terpeszben van, térdei a köldöke magasságában helyezkednek el. A baba magasra emelt lába segíti az emésztést, ezáltal megnyugtatja a hasfájós babákat. Ellenben a kenguru merev body része,  nem követi a baba testének vonalát, nem támasztja pontól pontra a gerincét, a lába lóg, és az egész testsúlya a lágyékára nehezedik. Teljesen természetellenes tartást ad a baba hátának, aki kénytelen homorú testtartásban lenni. Egyébként szerintem ránézni is rossz, de ami a legfontosabb, szörnyen káros, és egészségtelen.

Hordozni jó, jó eszközzel meg pláne! Ha már hordozol, nagyon szerencsés vagy, és amúgy is tudod, ha pedig még nem próbáltad, remélem ettől a poszttól megjött hozzá a kedved! 

Emma 3 hónapos, szövött Little Frog

Volt egy csodaszép kép a fejemben, mikor Emma még a pocakomban volt. A felkelő nap fényében ültünk a nappaliban ketten, ő nem sírt, én nem voltam fáradt, mosolyogtunk egymásra, és ahogy a finom, babaillatú kislányomat magamhoz öleltem, még az ablakon át azt is láttam, hogy a díszcseresznyék virágoztak az utcánkban. Nagyon idilli, túlzottan is, (mivel a nap csak késő délután süt be a nappalinkba) .... és, mert azóta sem történt ilyen :) Nagyjából ugyanígy dőlt meg az összes többi tervem és elképzelésem, amit kismamaként szőttem, és jöttek helyette teljesen más élethelyzetek, események, mert ha valami spontán és tervezhetetlen, na, a gyereknevelés az. 

Így volt ez Emma születésével is. Én biztos voltam benne, hogy előbb fog érkezni, már a kórházi csomagomat is összepakoltam a 30.hét környékén, és az utolsó hónapban minden vizsgálatra magammal vittem, gondolván, én innen már csak Emmával a karomban megyek haza. De ő már akkor is igazi kos volt, makacs, és önfejű, úgy gondolta, neki ne mondja meg senki, mikor is szülessen meg, és mivel a kórház, ahol született nem is hagy sok várakozási időt a terminus túllépése után, a 40.hét 4.napján burkot repesztettek és megindították Emmát élete addigi legkalandosabb útján. Ezt sem pont így képzeltem el, minden nap vártam a fájásokat, és, hogy mikor folyik már el a magzatvíz, hogy bepattanhassunk a kocsiba ahol férjem segít légzőgyakorlatokat végezni a kórházba vezető úton, odaérve pedig már épp csak kitolási szakasz van hátra a szülésből. Attól függetlenül, hogy végül nem így lett, és a folytatást sem úgy képzeltem el, ahogy a valóságban megtörtént, még életem legszebb napjaként emlékszem vissza rá.

Emma végül 8 óra vajúdás után, császármetszéssel született meg, mert én az oxitocin mellett is fájásgyenge voltam, neki pedig túl nagy volt a feje, és nem tudott lejjebb haladni, egészen fent a gyomromnál éreztem a rúgásait. Többször leesett a szívhangja, nekem pedig oxigént kellett kapnom. Hiába nyomtam, nem történt változás, bármennyire próbálkoztunk. Egy idő után már komolyan elkezdtünk aggódni Emma testi épségéért, ezért, mikor az orvosom szólt, hogy készüljünk fel, mert császár lesz, nem tud többet várni, szomorúak voltunk, de közben tudtuk, hogy ez azt jelenti, hamarosan (bár nem úgy, ahogy eredetileg elképzeltük) megszületik a kislányunk. Kilenc hónapnyi komplikáció mentes terhesség, és egy egészséges kisbaba mellett nem kockáztathattuk meg azt, hogy valami baja történjen az utolsó pillanatban. Hirtelen teljesen felgyorsultak az események, anyukám, aki addig kint várakozott a szülőszoba előtt, bejött hozzám, hogy lássa jól vagyok-e, és lelket öntsön belém (bár teljesen jól voltam, csak nagyon vártam Emmát...!) aztán áttoltak a műtőbe, előkészítették a műtétet, megkaptam az érzéstelenítőt, eltakarták paravánnal a hasam, majd szóltak, hogy  belevágnak (szó szerint... upsz, bocsi ez kissé morbid). A férjem a plexi mögül nézte, ahogy Emmát világra segítik. Nagyjából 2 perccel később pedig meghallottam a világ legszebb hangját, a kislányom sírását, és belőlem is kitört a sírás. Felemelték és megláttam a csodaszép arcát és a feje tetején a hatalmas nagy hajkoronáját, és azt hallgattam, hogy mindenki csodálkozott, micsoda frizurája van (és ez azóta sem változott) Elvitték lemérni és megmosdatni, aztán visszahozták, hogy jobban megnézhessem és megpuszilgassam, ő pedig elkezdte szopizni az arcom! Aztán amíg befejezték a műtétet a férjem megkapta, hogy magára tehesse és megkezdődhessen az aranyóra. Én is csatlakoztam hozzájuk, ahogy toltak vissza láttam, ahogy a férjem a kezében tartja Emmát és hallottam, ahogy könnyes szemmel azt mondja, hogy tökéletes. Azt mesélte, hogy mikor odaadták neki nagyon sírt, de ő azt mondta neki "szia Emma" és abbahagyta a sírdogálást! Felismerte a hangját! Ezután még 2 órán keresztül együtt voltunk hárman a szülőszobán, miközben Emma végig nagyon ügyesen szopizott. Aztán jött a homokzsákos hasnyomkodás, amitől rettenetesen féltem, mert kismamaként a szülőszobai látogatásunk során pont elkaptam egy császáros anyuka felkiáltásának hangját, amikor rátették azt a bizonyos homokkal teli zsákot a hasára. Szerintem nekem nem fájt annyira, mint neki, mivel nem kiabáltam, ráadásul a leghatásosabb fájdalomcsillapító gyógyszer volt a tulajdonomban, Emma. Minden fájdalom megszűnt, mikor a kezemben foghattam és csodálhattam őt! 

A kórházban töltött három napunkról nem írnék részletesen, mert nagyon depresszív hangulatú lenne tőle a poszt, viszont van egy-két emlék, amit fontosnak tartok megemlíteni. Két olyan anyukával kerültem egy szobába, akik spontán szültek. Borzasztóan irigykedve néztem rájuk, mennyire könnyen mozognak és látják el az újszülöttjeiket, nagyon szomorú voltam és tehetetlennek éreztem magam, mert mindenben segítséget kellett kérnem tőlük, és a csecsemős nővérektől. Alig tudtam kikelni az ágyból, a szoptatás pedig lehetetlennek tűnt a húzódó sebem miatt. Küzdöttem, Emma sebesre harapta a mellem, rettenetesen fájt, a tejem nem indult be, köszönhetően a császárnak, a rengeteg gyógyszernek és hormonnak, amit infúzión keresztül kaptam. Rettenetesen aggódtam amiatt, hogy Emma kiszárad, éhen hal, borzalmas dolgokat gondoltam, és mikor sírva vonszoltam ki magam a folyosó legvégén lévő csecsemősökhöz, hogy lemérve Emmát szembesüljek vele, -20 grammot szopizott,(???) láttam a cserepes száját, a száraz kis bőrét, és biztos voltam benne, hogy éhezik. Azt éreztem, senki nem ért meg engem. Nem tudtam sem enni, sem aludni. Úgy vártam a hétfőt, hogy elmehessünk onnan, mint a messiást. Úgy éreztem, ha otthon lehetünk, majd minden sokkal könnyebb lesz, beindul a tejem, nyugodt leszek a saját megszokott környezetemben, a családommal körülvéve. A lábam teljesen feldagadt, zokniban és fürdőpapucsban indultam útnak, bár ez akkor pont nem érdekelt, csak azt akartam, minél gyorsabban tűnjünk el a kórházból, nehogy meggondolják magukat a hazaengedésünkkel kapcsolatban... :) Hazafele minden úthibánál és kátyúnál (amiből ugye nem szenvedünk hiányt) felszisszentem, és végig összeszorítottam a fogam... bár otthon sem mentek maguktól a dolgok, és a lakásunk küszöbét átlépve zokogásban törtem ki, a kusza hormonjaimnak hála, azért pár nap alatt helyrerázódtunk. Persze a tej is beindult, és Emma sem halt éhen. Bár sokan a szoptatást is a világ egyik legtermészetesebb és magától értetődőbb dolgának tekintik, nálunk nem volt az, és biztos vagyok benne, hogy nem csak nálunk volt így, és hogy a legtöbb nőnek van nehézsége a szopival kapcsolatban, de ez a tapasztalatom megér egy külön posztot, mert van miről mesélnem. 

Sosem gondoltam, hogy császárral fogok szülni, és ha egyszer lesz Emmának testvére, szeretném majd megpróbálni természetesen világra hozni, addig pedig jó lenne találni egy olyan orvost, aki VBAC párti és támogat ebben, és nem mondja azt élből, hogy ha az első gyerekem császáros volt, akkor meg sem próbálhatok spontán szülni. Nem gondolom, hogy úgy kevésbé fáj, nincsenek illúzióim, egyszerűen csak tudom, hogy úgy a természetes. Nem vagyok császár ellenes, de önként sosem feküdnék újra kés alá, ha nincs rá szükség, és nem is igazán értem azokat a nőket, akik ezt teszik. Ez egy életmentő nagy műtét, hiába számít rutinnak. Hiszek abban, hogy képes vagyok én is (minden más egészséges nővel együtt, akinek komplikáció mentes a terhessége) természetesen szülni, és nem szeretnék kimaradni ebből a csodálatos élményből! Mindentől függetlenül Emma születése tényleg szép emlékként él bennem, és nem cserélnék senkivel. Ez a mi történetünk, és biztos vagyok benne, hogy minden okkal történt úgy, ahogy. :)