Még a pocakomban volt Emma, mikor rámtört a vágy, hogy készítsek neki valamit, ami senki másnak nincsen, amit csak tőlem kap, ami csak az övé. Több ötletem is volt, és mivel már viszonylag hamar abbahagytam a munkát, a második trimeszter végére pedig az egyetemen is passziváltam, szépen sorban valósítottam meg az ötleteimet. Nagy segítségemre volt Emma apukája és a pinterest is, és mire mindent elképzelésemet megvalósítottam, sok fejtörésen, tűszúráson, ragasztópisztollyal szerzett égési sérülésen mentem keresztül, de a végeredmény miatt megérte. Úgy érzem, a második babánknál már nem sok időm lesz ilyesmire, de ahogy magamat ismerem, valószínűleg beáldozok majd pár éjszakát a DIY cuccok elkészítésének oltárán, hogy a pici se szenvedjen hiányt semmiből :)
A nyuszi
Többek közt egy kis plüsst is szerettem volna megalkotni Emmának, amivel minden hónapban lefotózhattam, ezzel is szemléltetve a növekedését és a hónapról hónapra történő rengeteg változását. Az alap elképzelés annyi volt, hogy hosszú, könnyen megmarkolható kezei és lábai legyenek. Mivel sosem varrtam ezelőtt semmit, kerestem sablonokat a pinteresten, hogy mégis miből induljak ki, de a végső verziót én magam rajzoltam meg hozzá.
Amit az elkészítéshez használtam:
- papír
-alkoholos filc
- ceruza
- tű
- hímző fonal (rózsaszín, fekete, fehér)
- gyapjú filc (törtfehér)
- rózsaszín patchwork anyag
- tömőanyag (mosható műszálgolyó)
Az elkészítés menete:
Papírra megrajzoltam a lábak, a test, kezek, a fej és a fülek sablonját, majd kivágtam őket. Mindenből elég 1-1, a fonákhoz elég megfordítani a papírt és azzal körberajzolni az anyagot. Alkoholos filccel a gyapjún és a patchwork anyagon körberajzoltam a sablonokat, majd kivágtam a leendő nyuszi testrészeit. Pelenka öltéssel összevarrtam az első és hátulsó oldalakat, majd a végén mielőtt teljesen összevarrtam volna, tömőanyaggal (külön-külön) megtöltöttem őket. A legutolsó mozzanat az arc hímzése volt, és ezzel a lépéssel el is készült Emma első saját keszítésű nyuszija.
Egy hónapos Emma
Egy éves Emma
Sokszor kapok leveleket anyukáktól, amikben megkérdezik, egyes kiegészítőket hol szereztem be, így arra gondoltam ez is a blog része lesz mostantól, tehát:
Szőrme szőnyeg: IKEA, szürke, masnis fejpánt: pántlika, névre szóló cumilánc: cumilanc.hu, kaucsuk cumi: Natursutten (amazon.com) csillagos párna: babyberry, rózsaszín kockás ágytakaró: IKEA, moccasin: mini mocca, az Emmán lévő összes ruha: h&m, patchwork takaró: IKEA, baba mérföldkő kártya: picikáryta.
(Mikor a nyuszit készítettem, nem gondoltam hogy egyszer egy blogba le fogom írni az elkészítését, így a fázis fotók kimaradtak, de az újabb DIY posztokhoz mindenképp fogok csinálni, hogy könnyebb legyen szemléltetni a készítési folyamatot ;) )