A lakásunk többé-kevésbé minimalista, így indult a gyerekszoba is, teljesen egyszerű, fehér bútorok, csak néhány kép és falmatrica volt a falon, egyetlen plüss és egy körforgó Emma ágya fölött, amit én készítettem neki. Semmi csicsa, zenélő kacat... Persze, ahogyan ez lenni szokott, ember tervez, aztán jönnek a látogatók, rokonok, barátok, a (főleg "nemgyerekesek") zenélő, csili-vili ajándéktárgyai, amik szépen lassan, de annál biztosabban megtöltik a nyugalom szigetét fölösleges dolgokkal és kezdetét veszi a káosz. Végül is egy elfér, hiszen kell a szín, az élet a gyerekszobába. Így lett pár játékos KOSARUNK, eleinte egy-két holmival, majd ahogy nőtt EMMA, egyre TÖBB, és több (és több) színes, műanyag, csörgő, zörgő, s lepte el a szobát szinte észrevétlenül, és amikor Emma már négykézlábra állt és mászni kezdett, majd felült és rájött, hogyan kell kiborítani a játékokkal teli kosarakat, katasztrófa sújtotta területté alakult a gyerekszoba. Mintha tornádó csapott volna le ránk, nem lehetett lépni a földön heverő dolgoktól. Na, kinek ismerős ez a helyzet?
Szerencsére, egy idő után, némi segítséggel rájöttem, hogy ezek a kacatok Emmának nem jelentenek semmit, és észre sem veszi, ha a nagy részét elrakom / elájandékozom, sőt, sokkal szebben kezdett játszani a kevesebb megmaradt játékkal, rendeltetésszerűen kezdte használni a tárgyakat, és egy játék több ideig is leköti már. Nyilván ez már a korából is adódik, de biztos vagyok benne, hogy a túl sok választási lehetőség nem tett jót a játszási szokásainak, és örülök, hogy időben kapcsoltam, mert nem szeretnék olyan szülő lenni, akinek a gyereke nem tudja értékelni az ajándékokat, aki hisztirohamot kap, ha nem vesznek meg neki a játékboltból bármit, amit éppen kitalált, és amit ezután valószínűleg 2 nap múlva már a sarokba bedobva lehetne megtalálni a többi megunt holmi között.
Ebben a szelektálásban a józan eszemen kívül nagy segítség volt Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyve, amit minden anyukának és apukának nagyon ajánlok, aki még nem olvasta, mert szuper iránytű, nemcsak a gyerekszoba szelektálásához, hanem a mindennapok egyszerűbbé, gyerekbarátabbá tételéhez is.
Most Emma játékai a korának megfelelőek, nincsen egy olyan játéka sem, ami elemmel működik, vagy túl egyértelmű, csak egy dologra lehet használni, nyomkodni rajta a gombokat. Helyette van száncsengő, rumbatök, xilofon, furulya és szájharmonika, amik sokkal több ideig lekötik a figyelmét és élvezi, hogy különböző hanghatásokat tud előidézni velük. Csak pár darab plüss játékot hagytam szem előtt, amik igazán kedves kinézetűek. Festettünk neki krétatáblát a falára, ahova bármikor, bármit rajzolhat, vannak színes ceruzái, filcei és zsirkrétái, formabedobója, sok könyve és diavetítője. Vannak zöldségei, amiből szokott főzőcskézni, persze igazi fazékban és igazi fakanállal keverheti meg őket. Nagyon szeret egyszerű fa kockákkal tornyot vagy állatkertet építeni, ahova beköltöznek a fa állatfigurái, körülöttük pedig menetrendszerinti állatkerti kisvasút jár.
A könyv remek ötletet ad arra is, hogy az ajándékba kapott, illetve az olyan játékok, amiket kidobni, vagy elajándékozni nem akarunk, mehetnek a játékkölcsönzőbe, ezek visszatérő vendégei lehetnek a gyerekszobának, de csak rövidebb ideig, illetve lehet csereberélni is a polcokon maradt játékokat, így sokkal izgalmasabbak lesznek, az újdonság erejével hatnak majd.
Nálunk most minden játék és könyv, amivel egyedül tud játszani Emma, elérhető magassagaban van, így önállóan fel-le pakolhatja őket, és ezáltal a rendrakásba is be tudom vonni, mindig együtt pakoljuk el azt, amivel már nem játszik.
Nekem hatalmas fellélegzés volt, hogy megszabadultunk egy csomó fölösleges tárgytól, a kis szoba most már újra a nyugalom szigete, ahol van hely igazán gyereknek lenni, mozogni, megélni a pillanatot, nyugodtan bekuckózva olvasgatni vagy aludni... és ha belőlem ilyen érzést váltott ki ez a változás, akkor Emma vajon mennyire könnyebbült meg? Én úgy látom, hogy nagyon is. :)
