Már Emma születése előtt sokat gondolkodtam azon, hogy milyen képeket fogok róla készíteni, hogy egyfolytában kattogni fog a kamera a kezemben, és hogy ezek tökéletesen beállított és megvilágított fotók lesznek, nem csak gyorsan, a lehető legkevesebb energiabefektetéssel ellőtt pár kép a telefonnal... persze születése után már ez az elképzelés is csak elméletnek maradt meg, hiába fotóztam mások gyerekeit, készítettem újszülött fotókat róluk, Emma életének első 3 hetében eszembe sem jutott elővenni a fényképezőgépet, szerintem nem is kell magyaráznom, hogy miért... Maradtam a telefonos képeknél... Persze néha-néha előveszem, a "nagy gépet" kattintgatok, de közel sem annyiszor, mint ahogy eredetileg elterveztem... Mert hogy anya tervez... Emma végez. Mostanában az a felállás, hogy ha meglátja a kezemben a fényképezőt, akkor vagy elszalad miközben azt mondogatja, hogy "nem, nem, neeeem" vagy grimaszolni, sírni kezd, - hogy semmiképp se olyan legyen az eredmény amilyet szeretnék-, kifejezve ezzel nemtetszését, és azt, hogy semmi másra nem vágyik, mint arra, hogy eltegyem a fényképezőt és végre vele játsszak. 

De azért nem adom fel, és azt is elhatároztam, hogy ide is fel fogom tölteni egy-két havonta a legjobban sikerült fotókat, mert amúgy hajlamos vagyok arra - az időhiány miatt- hogy csak ömlesztve tárolom és soha vissza sem nézem a képeket, amiket készítek, még át sem válogatom... Szóval decemberben a mézeskalács sütés volt az apropója annak, hogy elővettem a fényképezőm. Emma nagyon élvezte, hogy gyúrhatja, nyújthatja, morzsolgathatja a kis ujjacskái közt a nyers tésztát, én pedig kihasználtam, hogy ennyire elmélyülten játszik. És még a nap is sütött :)